Sziasztok! Ott tartottam, hogy azon a szép, fagyos márciusi hétfő estén éppen a Nyugatiban önkénteskedem, mint raktáros. Ugye emlékeztek rá, délután öt órától, és és úgy este tízig kellett volna lenni. Namármost, Norbert, a koordinátor olyan este nyolc körül felvetette, hogy ki kellene menni a reptérre, mert jön két mentesítő gép (nyaralókat hoztak haza, és ugye a légtérzár miatt nem tudtak közvetlenül hazamenni), szóval érkezik két gép Egyiptomból, és menni kellene előre csomagolt kaját osztani. Ki vállalkozik? Én mondtam, hogy nekem jó, de maximum éjfélre vissza kellene érnem. Nem azért, mert lemerül bennem a gombelem, csak nulla óra 15 perckor vagy mikor van az utolsó vonatom hazafelé. Semmi gond, hiszen a gépek este tíz előtt érkeznek, simán visszaérünk. Na akkor, mondom, fogd meg a söröm. Volt 400 adag előre csomagolt élelmiszersegélyünk. Ezt valahogy ki kellene juttatni a Ferihegy egyre, merthogy ugye, oda érkeztek a mentesítő járatok. A rendőrség felajánlotta, hogy hoznak egy kisbuszt, abba bepakolhatunk. Meg is érkezett, csak egyetlen apró probléma volt vele. Hogy kicsi volt. Nem fért bele az a huszonx láda ami a csomagokat tartalmazta. Szóval, félig bepakoltuk, majd teljesen ki. Az idő meg szorított. Mit csinál a leleményes önkéntes? Feltalálja magát. Ugye voltak tranzit kék buszok a Nyugati és Ferihegy között. Tudjátok, az a szép csuklós. Szóval a huszonx ládát bepakoltuk a busz hátsó ajtajához, és néhány menekülttel együtt kibuszoztunk a reptérre. Meg is érkeztünk időben, és még kaptunk egy rövid biztonsági eligazítást. Főleg arról, mit nem lehet tenni. A váróban négy sor volt kialakítva. Egy ment a Keletibe, egy a Nyugatiba, egy a Ferihegy 2-re, és egy meg azoknak volt fenntartva, akik szállást szerettek volna. Közben megérkezett a rendőrségi kisbusz is, és mivel nem akart üresen jönni tele volt emberekkel. Na nem tartóztattak le gyorsan pár embert, hanem tolmácsokat hoztak. Mi addig szétpakoltuk a kajákat. Minden sorba egyenlően. Ez nagy hiba volt, mint később kiderült. A reptéri rendőrség, akikkel szóba elegyedtünk, még mondták is, hogy biztosan a mi kajánkra lesz szükségük azoknak akik az egyiptomi nyaralásból érkeznek. De azért csak behoztak ők is, néhány láda almát, bébiételt, meg ásványvizet, hogy osszuk ki azt is ha kellene. Itt már kicsit be voltunk tojva, mert ugye négyszáz adag kaját hoztunk, de mint kiderült alig hatszáz fő fölött valamivel érkeznek a gépek.  És természetesen késnek. És hogy ez ne legyen elég, mint kiderült a tolmácsoknál az lett a taktika, hogy a kijáratnál egy-egy családot megfog egy tolmács, elmagyarázzák nekik, hogy mi a stájsz, és a megfelelő sorba kísérik őket. Ez egy csöppet lelassította az egészet. Persze a négyszáz adag kaja elfogyott az első négyszáz embernél, és a többieknek meg az almát osztottuk. Őszintén? Lehet, hogy nyaralni voltak, és gazdagok, de kellett nekik. És ott, akkor nem tűntek gazdagoknak, meg sznoboknak. Elveszett embereknek tűntek, akiknek fogalmuk sincs, hova tartanak, és mi lesz velük. A legtöbben a Nyugatiba indultak, mert onnan mentek vonatok Ukrajna felé. Ők abban bíztak, hogy haza tudnak menni, és vár még rájuk valami ott, amit korábban otthonnak neveztek. A rendőrök, összevártak egy busznyi embert, kivezették őket, és útnak indították a Nyugatiba. Az Nyugatiban maradt kollégákat sem irigyeltem. Ha nem indult el 10 busz, akkor semennyi. A Keletibe kevesebben mentek, a Ferihegy kettőre meg szinte senki. Szóval a feladatunk legfőképpen az volt, hogy a Nyugatis sorba hordtuk át az élelmiszercsomagokat. Ja, meg a szállásra váróknak, mert ez a két rész volt a legzsúfoltabb. Természetesen fél egy környékén még állt a sor a tranzitban, mi meg üres kézzel álltunk. Minden elfogyott. Összepakoltunk, és visszaindultunk a Nyugatiba. Igen ám, de mi a pöccsel? A BKV buszok tranzitban voltak, nem értek rá minket cipelni ipari mennyiségű üres műanyag dobozzal. Végül fél kettő környékén egy Volánbuszos faszi szánt meg minket. Bepakoltuk a dobozokat, és kemény öt fővel a fedélzetén visszafuvarozott bennünket a Nyugatihoz. Ott megköszöntük, és kipakoltuk a dobozokat a helyükre. Én vittem az utolsó adag dobozt, és a sofőr bácsi megkérdezte tőlem: Nektek ebből mi hasznotok van? 

Mivel akkor már több, mint húsz órája talpon voltam, csak annyit tudtam válaszolni: Semmi.

Utána gondolkoztam, hogy ez nem igaz. Nem igaz, hogy nincs semmi hasznom belőle. Valami változik bent. Nem azért csinálod, hogy változzon, csak úgy jön. Nem is számítottam rá, és lehet fel sem tűnt volna, ha a bácsi nem kérdez rá. Csak azt éreztem, hogy tettem valamit. Valami jót. Tudjátok, mikor segít az úttörő átkelni a néninek a zebrán. Ezt nem tapasztaltam soha, mert egy kis faluban nőttem fel, ahol öregből sok volt, de zebrából egy kurva darab sem. 

Ja, a végére még valamit. Rengeteg hivatalos emberrel találkoztam a kint töltött napok alatt. Rendőrből egyből három típussal is. Készenlétis, reptéri, és hagyományos. Mávosokkal, és BKV-sokkal is. Mentősökkel is. Tudjátok kivel nem? Katasztrófavédelmisekkel. Akik hosszas mérlegelés (három hét) után úgy döntöttek, hogy ez nagyon szar így, ahogy van, és az egészet át kell szervezni. Innen üzenem nekik, hogy nem ártana egy kibaszott gyorsreagálású egységet létrehozni náluk. Amúgy is, a katasztrófavédelem, milyen szar név már: a rendőrség őrzi a rendet, a mentős ment. A tűzoltóság oltja tüzet. De a katasztrófavédelem? Védi a katasztrófát? Fasza. Egész eddigi önkéntes pályafutásom alatt eggyel találkoztam. Akkor már üzemelt a BOK csarnok, de a Nyugatiban még voltak páran, akik eligazították az eligazításra várókat. Én is voltam kint, és a Kormányhivatal nem aprózta el. Az “önkénteseknek” 12 órás műszakban kellett kint lenni. Pont ott voltam egy műszakváltásnál, amikor megérkezett az éjszakai csapat (két fő). Ekkor megjelent, egy katasztrófavédelmis, aki mint kiderült ott volt egész idő alatt. Furcsa volt, hogy nem találkoztunk, de hatalmas logikámmal összeraktam a képet. Mégpedig akkor, mikor az éjszakások kérdezték, hogy van-e egy melegebb hely, ahol az esti órákban, mikor nem érkezik és nem is indul vonat, egy kicsit felmelegedhetnek. A katasztrófavédő mondta nekik, hogy nincs, Ő is a kocsijában ül. És ott ült basszátok meg egész nap. Gratulálok neki.

És itt említeném meg, hogy a többi, korábban említett szervezet mindegyik velem/velünk kapcsolatba került tagja iszonyat rendes volt. Pedig például a reptéri rendőrök 24 órás szolgálatot láttak el, annyi különbséggel, hogy általában nem kapták meg utána a 72 órás pihenőt, hanem 24 óra pihenő után újra szolgálatba kellett álljanak. A készenlétisek is nagyon segítőkészek voltak, úgy mint a Mávosok, és a BKV-sok is. Ezúton is köszönöm nekik a segítséget. 

Jaaaaa, a lényeget meg elfelejtettem. Szóval visszaértünk a Nyugatiba kb hajnal kettőkor, vonat már egy darab sem volt ami hazaszállított volna. Szóval vagy várok hajnal négyig, vagy nem tudom. Mikor Norbi ezt megtudta, még hazafuvarozott. Pedig úgy nézett ki akkorra már (bocs, Norbi), mint a mosott szar. Neked is nagyon köszönöm. 

Hát, ez volt az első napom. És lesz még, ne féljetek.

Na csumi.

Blájen