Sziasztok. Nyugi, nem kell a címtől beparázni, nem estem teherbe. Bár lehet, ha gyorsan szülnék egy hármasikreket megoldódna a rezsicsökkentésem. De itt még nem tart a tudomány. Az én óvónénim még konzervatív szellemiségű volt, és nem támogatta a nemváltoztató műtéteket. Mondjuk azt sem hagyta, hogy Zsuzsika csúnyáját megvizsgáljam a délutáni alvásidő alatt.

Akkor jöhetne a kérdés, hogy van-e gyerekem. Ez majdnem minden társkreső match után el szokott hangzani. Erre persze a standard válasz, hogy nem tudok róla. Eddig nem jelentkezett, sem a gyerek, sem az anyuka. Persze, ilyenkor szokott továbbfejlődni a cselekmény abba az irányba, hogy hát akkor nem őt keresem, mert Ő már elmúlt negyven, és amúgy is van már, és nem akar többet szülni. Hohohó. Ez olyan Télapós, itt a harminc fokban. Álljon meg a gyászmenet. Ki a pöcsöm mondta, hogy akarok gyereket? Ekkor jön az értetlenkedés, vagy a megnyugvás. De inkább az értetlenkedés szokott a jellemzőbb lenni. 

Mert mi az, hogy egy értelmes (itt az első tévedés), egészséges (ez a második), negyvenes (ez igaz) férfiember (ez is néha) nem akar gyereket. Hát baszod, képzeld el van ilyen.

Erről a menetrendszerinti járatról már lemaradtam. Hogy balfasz voltam, vagy az élet engem fog igazolni az mindegy is. Nem arról van szó, hogy nem szeretem a gyerekeket. Mármint nem a W.C. Fields-es értelemben miszerint “Szeretem a gyerekeket, jól megfőzve.” Tényleg nincs bajom velük. Az keresztgyerekeim, a tesóm gyerekeit például imádom. És persze félek is tőlük. Biztos, hogy akkor lesz valami bajuk, mikor én vigyázok rájuk.

És miért nem lett gyerekem korábban, mikor még feleségem is volt? Erre is egyszerű  a válasz: Az elején azért mert még nem kell. A végén meg azért, mert már nem kell.  Hosszabban kifejtve. Az elején, mikor még jó volt minden, még éltük az életünk, eszünk ágában sem volt gyereket vállalni. A középső semleges érában, meg azt mondtuk, majd ha megfelelő körülményeket tudunk teremteni nekik. Ezen dolgoztunk. A végén meg, na mindegy. Akkor már annyira hiányzott volna egy gyerek, mint mókusnak az erdőtűz.

Másrészt, azt sem tudom, tudnék-e gyereket csinálni. Izé, olyan bunkó vagyok, na. Nemzeni. Nemzetállamba, nemzeti gyereket nemzeni. Mármint nem úgy. Ismerem az elméletet, sőt szerintem eleget is gyakoroltam eddigi életem során. Meg amúgy is, bioszfaktos voltam, mert gimiben orvosnak készültem. Aztán persze csak álom maradt, meg az autodidakta nőgyógyász képzés. Arra még emlékszem, hogy valamit be kell dugni valahová. Ja, erről jut eszembe egy mondás, amit nemrég olvastam. A szexuális életem úgy változik, mint a Coca-Cola. Először volt a normális, aztán a lightos, majd a zero. Szóval már elmúltam negyven. Ilyenkor már a kis fickók nem úgy működnek, mint 20 éve. Meg amúgy is. Ki tudja akkor működtek-e volna. 

Másik dolog, hogy azt a gyereket nem csak megcsinálni kell, fel is kell nevelni. Ha mondjuk tervezetten történne, egy olyan csajjal, akivel mondjuk ezen a hétvégén összejövök, és tuti kapcsolat, az igazi, vagy hogy mondják. Namármost. Ahhoz, hogy gyereket akarjunk, ahhoz kell a közös elhatározás, meg egy kis idő. Mondjuk egy év. Összejön. Még egy év a várandósság. (Jó, tudom, hogy csak kilenc hónap, de kerekítek). Ott van, hogy már kb 46-47 éves vagyok. Ahogy egyik ismerősöm fogalmazott, az érettségi ballagására talán bottal még el tudok menni. Ráadásul itt van ez az atombiztos gazdasági helyzet. Lassan már tényleg atombiztos. Ebbe melyik épeszű ember vállalna gyereket? Én biztos nem. 

A harmadik és utolsó dolog, hogy nem vagyok benne biztos, hogy ezeket a géneket, ami én vagyok tovább kellene adni. Értem én, hogy szerencsés esetben csak kissé fog hasonlítani rám, viszont a génjeim felét tőlem kapja. És ezeket a géneket továbbadni olyan, mint szifiliszest vinni a swinger klubba. Nem túl szerencsés.

Basszus, már majdnem azt hittem vége, de eszembe jutott még valami. Az egyik barátom azt kérdezte, mikor társkeresőztem, hogy nem zavar-e, hogy a bejelölt, kiszemelt hölgy már anyuka. Hogy van egy (vagy több) gyereke, aki nem az enyém. Nem értem, hogy miért kellene zavarjon? Negyven év környékén már az nem tűnik normális nőnek, akinek nincsen. És nagy valószínűséggel nem apukát keres a gyereknek. A tapasztalatok, és a közvéleménykutatás (mármint a gyerekes matchekkel való beszélgetés) azt mutatja, hogy ezek az anyukák nem új apukát keresnek. A gyereknek van apukája, aki remények szerint az apja lesz, és meg tudja mutatni neki, milyen egy igazi apuka. Én anyuka új barátja leszek. Lehet, hogy a gyerek csak havernak, barátnak, ismerősnek fog látni egész életében, vagy addig, amíg tart a kapcsolat. Vagy esetleg az is előfordulhat, hogy tanácsomat, véleményemet kéri. És persze az is lehet, hogy megszeret. Erre például nagyon büszke lennék. Mert egy igazi kapcsolat nem csak vérségi alapon működhet.