2022. aug 25.

Ötvenhárom

írta: blájenelete
Ötvenhárom

Fő az egészség

Sziasztok! A múlt heti posztra @kenyércsücsök reagált, amire szeretnék re-reagálni. Az egészségi állapot 40 felett. 

“Az ember feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni a jelent, az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben; úgy él, mintha soha nem halna meg, és aztán úgy hal meg, hogy sohasem élt igazán.”

 Ez az idézet az internet legtöbb helyén úgy jelenik meg mint a dalai láma gondolata. Akár tőle is eredhetne, de azt hiszem Ő ilyet sosem mondott. Bár jobban hangzik, mintha azt mondanánk, hogy ezeket a sorokat James J. Lachard írta, akiről azt sem tudjuk ki.

Rengeteg ilyen “idézet” van és terjed. Persze a mi esetünkben mindegy ki is mondta, mert a jelentésére kell koncentrálnunk.

Nézzünk mélyen bele a lelkünkbe (már akinek van), és láthatjuk, hogy elég nagy igazság rejlik a szavak mögött. Még ha rólunk is mintázták az ülő Buddhát, akkor is vannak olyan ismerőseink barátaink, akikre igaz ez a mondás. 

Sajnálatos módon egyre többen vannak, akik már nem jutnak el a második mondatig. Daganatok, szív-érrendszeri panaszok. Ismerős?

Miért csináljuk? Mert ezt várják el tőlünk. Kik? Mindenki. A társadalom. Mert ha nem keresek elég sok pénzt, akkor nem tudok kitenni képet a dubaji nyaralásról, az új autóról. Nem tudom fizetni a magántanárt a gyereknek, és nem fogják felvenni az elit egyetemre. Sőt, most már ott tartunk, hogy az elit középiskolába sem. 

És hogy erre rámegy az egészségem? Vagy esetleg a családom is? Mert nem tudok együtt lenni a családdal. Hétvégén csak nézek ki a fejemből, vagy rezignáltra iszom magam. És nem értik meg, hogy csak miattuk teszem. Csak azért, hogy a következő öt napot is végig tudjam tolni reggel kilenctől este nyolcig. 

Aztán eljön az a pillanat, amikor már fáj. Amikor a szervezet eléri a tűréshatárt. Infarktus, stroke, gyomorfekély.

A szervezet amúgy is öregszik. Azt mondják, ha negyven felett, ha ébredéskor nem fáj valami, akkor meghaltál. Ez túlzás azért, 365 napból csak minden második nap ébredsz fájdalommal. És jöhetnek a szűrések. Mármint az egészségügyiek. 

Az egészségügy állapotáról nem szeretnék nyilatkozni. Tételezzünk fel egy normális egészségügyi rendszert. Milyen vizsgálatok javasoltak megelőzésképpen.

Tűdőszűrés: Ez negyven év felett évente egyszer ingyenes (háziorvosi beutalóval). Régebben, ma már ritkábban kihelyezett tüdőszűrés is volt. És nem csak dohányosoknak ajánlott. És nem akkor kell elmenni, amikor már úgy veszel lélegzetet, mint Darth Vader. Évente megvizsgálnak, persze, ha olyan vagy, akkor kicsit izgulsz az eredmény miatt, és elszívsz fél doboz cigit, aztán persze jön a lelet, hogy negatív. Nyertél.

Laborvizsgálat: Ezt is érdemes évente elvégeztetni. Korán reggel éhgyomorra kell menni. Simán beérsz még a munkahelyedre, és délutánra e-mailben meg is kapod az eredményeket. A csillagos ötös itt nem jó jel. Ha a leleted úgy néz ki, mint a felhőtlen nyári éjszakai égbolt, akkor érdemes felhívnod a háziorvosod: “Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét;”

Legtöbb esetben meg fog nyugtatni, hogy nem gáz, jó ez így, de ha valami durvább dolgot talál, akkor elindíthatja a kivizsgálását. Ja, jó tanács. Vérvétel előtti este ne nagyon fogyassz alkoholt, mert a májértékek esetén megjelenik a Göncölszekér. Tapasztalat. 

És eljutottunk az a legrettegettebb vizsgálathoz. Urulógus. A férfiak körében a Dr. Mumus. A férfiviccek folyamatos résztvevője. A vég kezdete. Pedig 40-50 évesen már ajánlott látogatni. És higgyétek el, nem annyira vészes. Voltam már. Nem fájdalmasabb, mint egy vérvétel. Akkor miért tartunk tőle? A megalázó helyzet? Vagy a homoszexuális asszociáció? Hogy egy férfi a másik férfi popójában matat? Gondoljatok a feleségetekre, barátnőtökre. Ők évente kb. kétszer teszik szét a lábukat. Nem otthon, bár ha csak évente kétszer, akkor valamit rosszul csinálsz. Nőgyógyásznál. Felfekszenek, láb a kengyelben. És különböző dolgokkal b@sztatják őket. Szóval, nyugodtan kibírod te is , hogy évente, vagy kétévente a dokibácsi kitapintja a prosztatádat. Hidd el, ha esetleg később lesz valami probléma, a kezelést vagy a műtétet sem szájon keresztül végzik. ÉS akkor nem csak egy ujjat helyeznek beléd rövid időre. És igen, abba kellene hagyni ezt a férfiak közötti egymás rémisztgetését.

Tehát a konklúzió. Negyven felett már el kell gondolkozni a rendszeres szűrővizsgálatokon. Akkor is ha nem túl stresszes az életed, ha nem dohányzol, ha nem fogyasztasz alkoholt. A Földünket már olyan szinten mérgezzük, hogy nem is akarjuk tudni mit viszünk be a szervezetünkbe egy levegővétellel a Blahán, egy olcsó baromfivirslivel, de akár a földből frissen kivett céklával is. Ha erre még rájön a stressz, vagy az immunrendszer alulteljesítése, akkor aztán reszelő. 

És hogy kellene élnünk? Idealista leszek, és erre is egy példázatot hozok fel.  

“Egy gazdag üzletember egy kis halászfaluban nyaral. A tenger partján üldögélve látja, hogy egy helybéli halász kis csónakján reggel kievez a nyílt vízre, délben visszatér néhány hallal a hálójában, megebédel, és azután csak üldögél a parton napnyugtáig. A gazdag üzletember egyik nap megszólítja: – Mondd, miért nem evezel be messzebb, miért nem dolgozol többet? – Minek? – kérdi az halász. – Mert akkor több halat foghatnál. – És? – Ha több halat fognál, maradna eladnivalód. – És? – Ha eladnád a felesleget, lenne pénzed. – És? – A pénzen vehetnél egy nagyobb csónakot. – S akkor mi történne? – A nagyobb csónakkal még messzebbre mehetnél, és még több lenne a zsákmány. – És utána? – A pénzen, amit a sok halért kapnál, felvehetnél egy alkalmazottat. – No de minek? – kérdezi a halász. – Ha lenne egy alkalmazottad, akkor már csak délelőtt kellene dolgoznod, és csak ülnél a parton egész délután. – Hiszen most is éppen ezt csinálom.”

A történet több sebből is vérzik, és számos helyen bele lehet kötni. Mert pl. a nagy halászati cégek miatt lehet, hogy van olyan nap, hogy semmit nem fog. De ha mindenki így élne, akkor hal is jutna, és egészség is.

Ui: A tegnapi pingpong után bizton állíthatom, hogy a sportsérülések sem ugyanúgy regenerálódnak. Húszévesen, ha foci közben kiment a bokád, akkor csak lementél a pálya szélére, elszívtál egy cigit, és mentél is vissza. Ma meg, alig bírtam felkelni reggel, mert tegnap egy picit nagyobbat léptem a kelleténél.

Szólj hozzá

vélemény sport férfi egészség poén boldogság életmód idő groteszk őszinte irónia szókimondó fekete humor blájen személyes blog férfisors cininzmus