Mivel itt a nyakunkon a foci EB, meg mindjárt az Olimpia is, úgy érzem meg kell említsem ezt a témát. Bár mindkettő annyit késett mint egy-két nő az első randiról. Szóval a sportról is meg kell osztanom az okosságaimat.

Biztos azt gondoljátok: Na itt van valaki, aki a sportról akar dumálni, közben meg max tévén nézi a közvetítéseket. Kurvára nincs igazatok. Ott sem nézem. De véleményem lehet.

Annak idején rengeteget, és rengeteg félét sportoltam. Foci, röplabda, tenisz, pingpong, jéghoki, falmászás, squash, kerékpár. És még biztos találnék pár dolgot. De sosem versenyszerűen. Belőlem valahogy hiányzik a versenyszellem. 

Persze, győzni jó. Nem vagyok mazochista, aki szeret alulmaradni. (Na jó, néha igen). De én úgy gondolom azért csinálok valami sportot, mert az nekem jó. Azt élvezem. És addig, és olyan mértékben csinálom, amíg ilyen. Amikor már vért kell izzadni, hogy jobb legyek, akkor már szerintem nem élvezném. Akkor abba kell hagyni, vagy azon a szinten csinálni tovább.

Sosem bírtam azt, ha valakit gyerekkorában versenyekre küldtek. Meg naponta járt edzésre. Jó, nekem is volt olyan, hogy naponta rúgtuk több órán keresztül a bőrt, de nem volt ott edzőbá’, aki előtte utána erőnléti edzést tartott, meg megmondta mit, hogyan csináljak. Ok, persze volt hátránya is a dolognak. A bemelegítés nélküli csapjunk a lecsóba eredményezett pár olyan dolgot, amit most 40 felett érzek csak igazán. Kilazult szalagok, meg hasonló ínyencségek. 

Bár tegyem hozzá volt egy osztálytársnőm, aki ritmikus sportgimnasztikázott versenyszerűen. Baszod, 17 évesen úgy recsegett minden izülete, hogy amikor spiccet csinált, azt hitted megrepedt valahol a blokk és elfolyt belőle az olaj. Vagy most ez a nemzeti hős, a Fiola nyilatkozta a német-magyar előtt, hogy hány és hány műtétje volt már. Baszod...20 év, aztán felkeléskor neked sem a farkad lesz már a legmerevebb testrészed.

Szóval a sport jó dolog, csak az emberek már lassan kezdenek átesni a ló túloldalára. Harmincas, negyvenes férfiak és nők, évtizedeket töltenek edzőtermekben, meg futással, hogy alakot nyerjenek. Utána meg azért nem lehet abbahagyni, mert a hozzá felvett életvitel gyorsan visszatolja ám az úszógumit.

Amúgy is, úgy láttam, hogy mostanában a 30-50 közötti hölgyeknél a daddy body a menő, mert az biztonságot sugall. Ja, néha azt, néha meg azt, hogy egész nap az irodában, vagy kocsiban ül, hazamegy, szisszent egy sört és nézi a meccset. Mondjuk ez is biztonságos. 

A mozgás fontos. De ha az embernek vannak kutyái, meg kertje, akkor kevés ideje jut a mozgásra. Persze, hülye blogok írása helyett, most felpattanhatnék a bicajra és nyomathatnék a nagy kört. Lehet bele is fogok vágni. De ezt a posztot még befejezem. 

Mondjuk a bicaj is olyan dolog, ami nem a kedvencem, mert nem szeretem az olyan sportokat, amit egyedül kell csinálni. A páros, vagy csapatsportok sokkal inkább bejönnek. Legalább van kit hibáztatni. Persze ezekhez társat találni sem olyan egyszerű. Például squashban olyan kell aki kb egy szinten áll veled, mert vagy neked, vagy neki lesz kurva unalmas. 

Amúgy tudtok olyan sportot amit hölgyekkel lehet csinálni? Túrázáson kívűl? Beiratkozzak egy zumbára? Vagy esetleg egy jógatanfolyamra? Csak félek, elveszteném az évek hosszú során, kitartó és kemény munkával kidolgozott daddy bodyt. Sosem bocsátanám meg magamnak. 

Na, csumi

Blajen