2021. okt 14.

Harminckettő

írta: blájenelete
Harminckettő

Jézus Krisztus, szupersztár

Sziasztok, újra itt. Képzeljétek, azt vettem észre, teljesen elpuhultam. Visszaolvastam az elmúlt pár bejegyzést, és egyetlen baszod, sem más ilyen dolog sem volt benne. Már lassan-lassan emberivé váltam. Ez így nem mehet tovább. Ez veszélyes.

Már-már olyan leszek, mint a haverom Jézus. A blog nevét meg nem akarom megváltoztatni. 

Amúgy jó csávó volt. Gondolom ti is hallottatok róla, pár mendemondát. Korának rocksztára. Volt egy hosszú turnéja, ami félbeszakadt. A 27-esek klubjába nem fért bele, de elvitte egy bandaháború. Ilyen ez a popszakma.

Jól megvolt Insta, meg Tiktok, meg Facebook nélkül is. Mondjuk volt 4 sajtófelelőse, akik lejegyezték a sztorikat. Igaz, az egyik Johny, kicsit mindig be volt tépve. Később, a mendemondák szerint írt egy másik könyvet is, de akkor már nagyon el volt szállva. Szerintem fű mellett valami durvábbat is tolt.

Na, de vissza Jézusra. Jó srác volt, járta az országot. Mondjuk nemzetközi sikerekre csak a halála után tett szert, de próféta lett saját hazájában is, bár a mondás szerint az nehéz. Sokan főleg a trükkjeire emlékeznek, Bár azt hiszem, ha ma eljönne közénk, és mondjuk Jeruzsálem városában csinálna ilyeneket, akkor azt hinnék egy új Dynamo került elő. Az embereket ilyennel már nehéz meggyőzni, amikor az American Got Talentben hetente látnak színvonalasabb trükköket. Szerintem két hét múlva fent lenne a Youtube-on a magyarázat, hogy csinálta. De hát már akkor is ez kellett a népnek, hogy felfigyeljenek rá. Viszont tök jó stand-upokat is tartott. Ezekre szerintem kevesebben emlékeztek, pedig abban volt a lényeg. És persze a bulvárnak is dobott dolgokat, hogy legyen miről csámcsogni. Rossz életű nőkkel barátkozott, balhézott a templomban a fővárosban, meg ilyesmik. 

Amiket mondott az viszont tényleg jó volt. Bár azt hiszem, kicsit bonyolultan beszélt. Az emberek nagy része akkor, és szerintem most sem érti a példázatait, nehezen lát mögé, nekik csak cuki kis történetek. Szerencsére a korunkban már vannak emberek akik elmondják szerintük, illetve a Cégük szakértői szerint, hogyan is kell ezeket értelmezni.

Pedig szerintem nem is akart olyan sok mindent mondani. Modanivalójának, vagy nevezzük tanításának köre egy fő téma köré szerveződik. Ez pedig az általános szeretet, tisztelet, elfogadás. (Talán nem véletlen, hogy a mai vezetőink, akik kereszténynek tartják magukat, ezért nem is az Újszövetségből, hanem az Ószövetségből idézgetnek). Azt kell mondjam, J. librális volt. Elfogadta, ha valaki más, elfogadta, ha valaki másként gondolkozik. Elfogadta a bűnöst, ha az tisztában volt bűneivel, és azokat megbánta. Ott volt a barátnője, aki miatt belhé is volt. Mária Magdolna. Rosszéletű nőszemély volt, a sajtósok szerint. Ez sok mindent jelenthet, bár ha házasságtörő asszony lett volna, akkor szerintem abban a világban hamar egy kőrakás alatt találta volna magát. Szóval valószínűleg egy kurva volt. Mert ugye azt meg minden kor eltűri. Nem is ez a lényeg. Kapcsolatba került Jézussal, hogy milyenbe, azt nem tudjuk, mert pletykák minden korban voltak. Jézus tanítványává tette, sőt, amiről elég keveset hallunk, azzal, hogy Ő találkozott a kereszthalál után először J-vel, és Őt  küldte a többeikhez a hírrel, gyakorlatilag kiemelte az apostolok közül. Az apostolok apostolává tette. Namármost. Abban a korban, és mondjuk ma is, egy olyan Cégnél, ahol a nők maximum takarítók lehetnek, mert magasabb tisztségbe nem juthatnak, viszont a férfiak meg szoknyát hordanak, ezt valahogy nem terjesztik annyira. Nem is tudom miért. 

Sokat lehetne még beszélni ezekről a dolgokról, de akit érdekel, olvasson utána. Elég gyakori könyv, azt hiszem talán a világ legnagyobb számban kiadott könyve.

Befejezésül. Írtam, hogy beleszállok majd az egyházakba. Azt értsétek meg, hogy J-vel, Buddhával, Mohameddel semmilyen problémám nincs. Nem ők voltak azok, akik emberek millióit öldösték le, akik nyomorba, máglyahalálra ítéltek embereket. Ezeket azok a Cégek tették, akik az Ő nevükben próbálnak működni, de gyakorlatilag csak arról szól, mint a legtöbb Cég. Profitot akarnak termelni. És ha ezt látná Jézus, akkor forogna a sírjában, ha nem támadt volna fel. 

 

Na csumi,

Blájen

Szólj hozzá

férfi vallás egyház nők groteszk irónia szélsőség szókimondó fekete humor szarkazmus ellentét blájen férfisors cininzmus