Be kell vallanom, kicsit másnaposan kezdek bele ennek a posztnak a megírásába. Tegnap átmentem a barátaimhoz beszélgetni, esetleg meginni egy sört. Ez mostanában rendszeres szerencsére, mert így hétvégén nem nagyon van kivel beszélgetni. Az állatokhoz lehet pofázni, de nem túl magasröptű párbeszédekre kell velük számítani.

Délután mentem, nehogy megszegjem a kijárási tilalmat. Ilyenkor zenét hallgatunk, iszunk, és pofázunk. Megváltjuk a világot. Minden alkalommal. Úgy megváltjuk, hogy Jézus hozzánk képest kezdő kiscserkész. Ráadásul Ő csak egyszer tette. Mi meg majdnem hetente. Ilyenkor előfordul, hogy időugrást hajtunk végre, és tegnap is mire feleszméltem, már tíz óra elmúlt, és az egy sörből is hét lett. Nem baj, hazaosontam a kertek alatt problémamentesen. Végülis szerintetek a Megváltó nem ment volna fel a Getsemáné kertbe ha kijárási tilalom van? Faszt nem. Úgyhogy most itt ülök a gép előtt, és a helyzetre való tekintettel csak egy laza ciderfröccsöt iszom.

Most jogosan kérdezhetitek, hogy a válás annyira megzakkantott, hogy alkoholista lettem? Nem. Már korábban hobbi alkesz voltam. Nem iszok napi szinten, csak néha.

Az alkohol hatására olyan dolgokat tesz az ember, amiket máskor nem. Igen, néha hány is. De nem erre gondoltam. Felhívja az exét. Nem, szerencsére ez sem történt meg. Viszont el tud érzékenyülni. Mert ugye mit tudunk az alkoholról? Az alkohol öl, butít és savakkal észtereket képez. És oldja a gátlásokat. Ja, ettől röhögünk, de ettől tudunk gyerekként bőgni is.

Kedves Férfitársaim. Tegyétek a szívetekre a kezeteket,és valljátok be itt négyszemközt, mikor sírtatok utoljára? És befelé? Tudod, amikor elszorul a torkod, kicsit olyanná válik a hangod, mint Horváth Charlienak, és a mellkasodon, mintha Fekete Laci ülne. De könnycsepp egy szál sem. Ha valaki mélyen a szemedbe nézne, csak a Szahara futóhomokját látná. Nem tudsz sírni. Még a Marley és énen sem. Helyette kínosan vigyorogsz, vagy tököm sem tudja, pótcselekszel. Miért? Pontosan, mert a sírás gyengévé tesz. De a nagy büdös lóbrokit. A sírás megkönnyebbít. Segít feldolgozni a stresszt. Mondom ezt könnyen, de én sem tudok kibaszottul sírni. Annyira belénk nevelték gyerekkorunkban azt, hogy “ne bőgj már, mi vagy te, kislány?”. Ez jut ilyenkor az eszünkbe. És hogyha esetleg egy, apró, szemmel alig látható, kicsi kis könnycsepp elindulna a szemed sarkából, akkor bazmeg leszáradna a kukid és elkezdene nőni a melled. Fasza mi? Mehetnél a tescoba tangát meg melltartót venni. Elárulom, nem fog.

Mielőtt elkezdtem ezt a szart írni rákerestem a száraz tényekre. A KSH adatai szerint a férfiak három és félszer gyakrabban követnek el öngyilkosságot, mint a nők. Elgondolkodtató. Na ennyi komolyság elég is volt.

Baszod, hányszor hallottad a csajodtól, feleségedtől, párodtól, kinek mi jutott, hogy egy érzéketlen tuskó vagy. Aki még az Egy kutya négy életén sem tud egy kibaszott könnycseppet hullatni, miközben ő a harmadik percben úgy tépi fel a százas papírzsepit, mint máskor a chipset. És ez a zacskó is kiürül a végére. És te csak nézel rá, és nem mondasz semmit. Nem, mert ha megszólalnál, akkor Charlie hangján tennéd.

Szóval ez az egyik, ami miatt kevesebbet sírunk. A másik, amikor valami bajunk van. Ha valami szar problémával találjuk szembe magunkat. A nők ilyenkor is gyakran bőgnek egy jót, megnyugszanak és újult erővel próbálják a tiplit befúrni a falba. Mi meg nem. Mi agyalunk, mindenre megoldást keresünk. Nem pazaroljuk az időt felesleges könnycseppekre, hanem próbálkozunk különböző módszerekkel. Aztán faszául lefordulunk a létráról, mert szívinfarktust kapunk. Nem jó ez így. Ha egyik napról a másikra eltűnnének ezek a gyerekkori beidegződések, és társadalmi normák, akkor lehet könnyebb lenne az életünk. Vagy nem. Talán néhány generáció múlva megtudja az emberiség.

És most nyugodtan tedd fel a kérdést. Ez a pöcs azért rinyál ennyit a bőgésről, mert lelkileg összetört, és esténként annyit bőg a párnájába, hogy az atkák csónakokon menekülnek szárazabb terület felé? Nem, nem sírtam azóta. Persze, a magam férfias, tökös módján befelé megsírattam ezt a kapcsolatot. Hiszen elvesztettem valamit. Valamit, amibe én is időt és energiát fektettem. Ami valamikor jó volt. Ami faszásul működött. Mint egy fasza kis homokvár, amit a Balcsiparton 5 évesen felépítettél, és kurva büszke voltál magadra. Három tornya is volt. Igaz kicsit ferde, de a tied. Dolgoztál rajta. Egész délelőtt ezt a szart raktad össze a sárga kislapáttal. Aztán kettőkör jön a kis buzi Ödönke, aki miután megzabálta a lángosát, azt találta ki desszertnek, hogy szétkúrja a várat. Bőgsz egy sort, aztán gondolkozol, hogy tudtad volna-e máshogy csinálni? Hibáztál-e valahol? De nem, köcsögálló homokvár nem létezik.