Végetért az EB. Igazából nagy hatással nem volt rám, csak eszembe juttott. Céges tippversenyen nyertem egy üveg tequilát. Na az majd lesz, baszod. 

A sok-sok sport hatására, amiről az elmúlt napokban szó volt, elhatároztam, hogy újra elkezdek bicajozni. Szép az apatest, de azért mindennek van határa. Előtúrtam a bicajt a fészerből, illetve csak az egyiket, mert van három is. Van országúti, utcai gumis MTB, össztelós MTB. Régen nagy mániám volt a bicajozás, napi szinten mentem 20km-t munkába, plusz szórakozásból még valamennyit. Aztán elfelejtődött. Maximum sörért ugrottam le vele a boltba, de csak akkor, ha nem volt kocsi, vagy nem indult be a robogó. De új életet kezdtem. Már egyre távolabbi boltokba tekerek el sört venni. Kis lépésekkel haladunk. 

És persze, mikor kezdek el újra bicajozni. A hőségriadók közepette. Az az igazi. Ha nem döglesz meg az emelkedőktől, akkor majd a meleg rásegít. De basszus, 10 éve, még simán ment az ötven kilométer egyben, most meg a 15 km is kikészít. Öregszem, vagy csak elszoktam? Lehet, már a napi négy szex sem menne? Ijesztő. Egy dolgot nem tudtam, és most sem tudok megszokni a bicajozásban. Az ülést. Van három fajta ülésem, van pelenkás bicajosgatyóm ( az arra jó, hogy az emelkedő közepén nem tudod, hogy csak a bicajos nadrág betétjét érzed, vagy tényleg beszartál az erőlködéstől), de 15 km után a picsám két napig fáj. Ez vajon mennyit árt a prosztatának? Mert ugye azt mondják, hogy a heti két vagy három orgazmus segít megelőzni a prosztatarákot. Én eddig azt hittem 142 és fél éves koromig biztonságban vagyok. De ez a szar ülés visszavethet. Ideje lesz belehúzni újra.

Na, jól van, eddig még csak a címben lévő témáról nem pofáztam, minden másról meg igen. Direkt nem párkapcsolati adok-kapokot írtam, de persze arra is igaz. Legalábbis az elején. Kicsit képlékeny a véleményem még, mondhatni mostanában kezdtem el gondolkozni a dolgon, szóval, nem szentírás amit most leírok. De a logika, és a tapasztalat ebbe az irányba mutat. Megint nem tudom emiatt a dolog miatt az embereket hibáztatni, a világ lett ilyen. Konkrétan eltűnt a bizalom. Már régebben jött az a dolog, hogy az emberek nem szeretnek adni. Igazi keresztényi viselkedés. Miért adjak én neked? Miért lesz nekem attól jobb? Mert neked jobb lesz, hiszen kapsz valamit, csak úgy, de nekem kevesebb lesz abból, amit adtam. És itt ne csak a pénzre, meg a kajára gondoljatok. Cselekedetekre, jó szavakra, gesztusokra. Mit adsz nekem cserébe ezért? Hol éri ez meg nekem? Üzlet, üzlet, üzlet. Valamit valamiért. Gyakorlatilag, az érzelmeinket, a cselekedeteinket áruba bocsátjuk. Nem tudunk önzetlenek lenni. És nem csak vadidegenekkel szemben, hanem akár barátokkal, haverokkal, kollégákkal szemben is. Ezt valahogy megszoktuk. Tudod, megszoksz, vagy megszöksz. De innen, hova a picsába lehet megszökni? Még a kurva Marsot sem terraformálták meg. Amúgy is, ott is emberek élnének. Attis járt jól. Őt elvitték az ufók, akik biztos tiszta lények. Maximum a csúcsszakértővel futhatott össze az idegen űrhajón, ezzel a Spöttle sráccal. Elképzelem, hogy ülnek a kantinban, és Spöttle odaszól Attisnak: Adjál már a rectumitus szószodból. Erre Attis: Nem. Csak ha adsz a tongutus barnutusból. Mint a Földön. Ezért nem kell időnként elrabolódni. 

Na szóval, ezt megszoktuk, bár Jézus ha visszatérne, nem csak a jeruzsálemi templomból zavarná ki az vámszedőket, hanem konkrétan az egész emberiséget kibaszná egy szemeteslapáton az űrbe. Nesze, parasztok, tátogjatok! 

Viszont azt vettem észre, hogy szintet léptünk. Az emberek nem csak adni nem szeretnek, de már kapni sem. Mi a faszért ad ez nekem valamit? Mi a hátsó szándék? Viszontszivességet akar? Csak meg akar dugni? Nem hiszek én neki. Inkább ne is adjon. Mindenki gyanús. Annyira hozzászoktunk az érdekhez, hogy kurvára nem tudjuk elfogadni azt, hogy valaki ok nélkül ad valamit.  És ezen kurvára nehéz áttörni. Az egész emberiségnek előítélete van az emberiséggel szemben. Attól tartok, ez csak rosszabb lesz a későbbiekben. De akkor csatlakozok Attishoz,meg Georghoz a kolonizációs hajón. Bár Scarlett társaságát jobban el tudnám viselni. Főleg most, hogy babát vár. Nem tudom, hogy csináltam, nem is találkoztunk. Csak néha gondoltam rá. Baszod, remélem nem vagyok Turul, vagy a Szentlélek. 

A lényeg a lényeg. Ha két ember között kialakul valami szerencse folytán a bizalom, akkor ezek elmúlnak. Mert ezek a prekoncepciók a bizalmatlanságon alapulnak szerintem. Viszont az egy kurva nagy El Camino jelenleg, mire két ember eljut idáig. Nem sokan maradtunk ilyen őskövületek, hogy van egy alap bizalmunk, amit tovább lehet fejleszteni, vagy elrontani. Mintha egytől százig skálán huszonötről indulna mindenki. El lehet jutni a százig, de az idő, és energia. A nullához viszont sokkal könnyebb lecsúszni. És akkor hopp, ki lettél baszarintva az űrhajómból. 

Na csumi, 

Blájen